Pápanyalóka

"Vajon izzadnak-e a papok, amikor túráznak?" - nyitómondattal támad soron következő plakát-különlegességünk. A lap bal oldalán kedves-kerekfejű gyermek lépdel a feltámadás barkaágán az Örök Világosság felé, vélhetően hátán cipelve a bűnök hátizsákját. E központi gondolat vörös fonálként lelhető fel a felhívás szövegében: "Lehet-e beszélgetni egy pappal hegynek felfelé?" - "Királyrétről gyalog át a Börzsönyön egész Márianosztráig, itt gyónási lehetőség.".

Köszönet Tamos kollégának a gyűjtésért.

Talán senki számára nem ismeretlen a BKV-s unalom zenehallgatással való elütése; miért ne tehetnénk ezt úgy, hogy közben valódi missziós tettet hajtunk végre? Mi biztos a Jesus Is My Friend c. tételt döngetnénk úgy, hogy a basszustéma kiszűrődjön a fülhallgatóból, és megtérjen a velünk együtt utazó sok-sok pogány.

A képet innen loptuk.

Kisded Szűz Mária, könyörögj érettünk!

(Köszönetd dszg kollégának a fotóért.)

Még Nagy János mondta nekünk egy interjúban, hogy "az egyház ne kommunikálja magát". Ez lesz a mai mottónk. Köszönet Tamos kollégának az önzetlen giccsvadászatért.

Monstranciáért rajongó

Csápoló, pixeles kezek emelkednek a levegőbe, nyújtóznak előre. A karszalag megcsillan a fényben, vélhetően tombol a résztvevőkben a Lélek. Kicsit Woodstock, a rajongás tárgya viszont egy kirakatvilágítással rendelkező, fénylő monstrancia. Egy kevés dícséretet megérdemel képzőművészünk is: nem azt a képet szúrta be háttérnek, amire elsőként asszociálna bárki. Más kérdés, hogy ez a párosítás nekünk soha nem jutott volna eszünkbe.

Klikk a képre a nagy felbontású változatért!

Senki sem születik papnak

Második versenyzőnk kicsit elborultabb; hogy Tamos kollégát idézzem: "hamarabb jut a plakátról eszembe az egyházi pedofília, mint bármi más". Van benne valami. Amúgy sem vagyunk oda a kisgyerekek reklámokban való szerepeltetéséért; a papruhába öltöztetett páréves kissrác és a "senki sem születik papnak"-szlogen együttes hatása leírhatatlan. A hidegfutkosás és gyomor-összeszűkülés után egy dolog nyugtat csak: tényleg senki nem születik papnak... (Amúgy a plakát a szeminárium nyílt napját hirdeti.)

Az ördög a részletekben van - tudjuk jól. Felülemelkedve azon, hogy teljesen fölöslegesen négy különböző betűtípust használ a plakát, túllépve azon is, hogy ezek közül az egyik nem tudja az Ü-betűt; szemethunyva afölött, hogy nem sikerült a cím elejére és végére ugyanolyan idézőjelet tenni (ráadásul minek oda idézőjel???), nem törődve azzal a fajta ízlételenséggel, melyet a képre közvetlenül rányomott szöveg okoz, felmerül bennünk egy kérdés: milyen már az, hogy egy konkrét rendezvényt népszerűsítő plakát percre lebontva közli a szeánsz programját, de arra nem ad választ, hogy mikor és hol lesz a rendezvény? (Esetleg hol kaphatunk bővebb felvilágosítást.)

A plakát szövegei is megérnének egy misét, de olyan méretű ez a kincsesbánya, hogy nem állunk neki a részletes elemzésnek; ezt mindenki megteheti maga. Felhívjuk viszont a figyelmet az idézőjel- és a hárompont-használatra, illetve a csodás ellentétekre: szájunkba rágják, hogy záró, ún. napközi imaóra, az viszont teljesen evidens, hogy ha a játék a quadrumban lesz, akkor tudjuk, hova menjünk. (Amúgy quadrum = kerengő. Nálunk ez alap.)

Klikk a képre a nagy felbontású változatért!

Szeráf kollégánk mindig szívesen vásárolt giccseket kegyhelyeket. Assisiből egész tollgyűjeménnyel tért haza, melyet lelkesen bocsátunk közszemlére.

Szent Ferenc szobor-tolla

Kicsiny, kék színű, műanyag toll. A betét hamar kifogy, de nem is ezért vásároljuk meg. Sokkal inkább a toll tetejét díszítő apró Szent Ferenc szoborért. A piciny alkotás a híres történetet dolgozza fel, amikor is Szent Ferenc megszelídít egy farkast, aki rettegésben tartja Gubbio városát. A szent hozzá méltó nyugalommal áll, mellette a farkas két hátsó lábára ülve néz fel a Ferencre, látszik; ő is szeretne olyan lenni, mint a Szent.

Ferenc a mandorlában

Hagyományos méretű toll, aminek csiptetőjén apró mandorlában Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak. Öléből három fehér galamb csipegeti az Ige magjait (logoi spermatikoi), mögötte pedig egy vidám kék madár repdes fel és alá. A kompozíciót kedves növények foglalják keretbe, zöldbe borítva a sziklás domboldalt.

Vitrinben úszkáló csoda

Szeráf kollégánk gyűjteményének legszebb és leginteraktívabb darabját hamarabb elajándékozta, mintsem hogy fotót készítettünk volna róla, ezért az alábbiakban csak leírást közlünk a remekműről.  Ha valakinek megvan, küldje be szerkesztőségünknek!

A két részből álló hagyományos toll felső szára, mint kis vitrin: ebben közlekedik légbuborékként a Vad Farkas. A háttér alapján erdőben vagyunk, melynek szélén maga Ferenc áll, kezét előrenyújtván. A tollat finoman megdöntve a farkas elkezd közeledni a Szenthez, aki végül megszelídíti a vadállatot, úgy, ahogyan a legenda is megírta.

A puszta tény, hogy blogunk giccsekkel foglalkozik, veszélyforrás: bárki számonkérheti rajtunk, hogy mondjuk meg, mi a giccs. Azzal a gondolattal már el sem mertünk játszani, hogy olvasóink vitába keverednek, mert nem tudnak közös nevezőre jutni a giccs mibenlétét illetően. Mivel pontosan tudjuk, hogy idővel minden vita definíciós vitává válik, ezért elébementünk a dolognak. Megmondjuk, mi a giccs. Illetve dehogy mondjuk meg. Ugyanis pontosan tudjuk, hogy erre a kérdésre lehetetlen egzakt választ adni. Önkényesen szemezgetünk a nekünk tetsző definíciók közül.

• Giccs: azon műalkotások gyűjtőfogalma, amelyek hazug, illúziókra épülő elképzeléseket táplálnak az ember és a társadalmi valóság viszonyáról, az ember osztályhelyzetéről és személyiségének jellegéről, hozzáillő sorsáról. A művészeten kívüli művészeti-esztétikai szférákban ízléstelenül dekoratív vagy édeskésen idillikus, gyakran bárgyú humorral megalkotott mű, illetve kontár vásári portéka - mondja a lexikon.


• Továbbra is irigyeljük Abraham A. Moles francia filozófus definícióit. „A giccs a középszer boldogsága.” vagy „A giccs a társadalmilag szentesített mértéktartó, megnyugtató ízléstelenség örömeiben való általános, titkos osztózás.”
  
  
• Nagyon frappánsnak találjuk Szép Ernő meglátását, miszerint „Mindenki giccset akar írni, csak nem mindenkinek sikerül.”
  
  
• „Azért gyűlöljük a giccset, mert, ha homályosan is, érezzük, hogy gyönyöre hazugságon alapul, ez pedig lealacsonyít; s tán azért kell tiltakoznunk ellene, mert minket is, mindnyájunkat vonz minden alacsony gyönyör, csak mi nem akarjuk megadni magunkat... s mert öntudatlanul talán irígyeljük is azokat, akik megengedik maguknak a giccs élvezetét...” - írta Komlós Aladár a Nyugat 1931/13. számában.
  
  
• „A keresztény giccs megjelenési formái a teológiai szubsztancia elvesztésének jelei; így válik az egész kérdéskör a művészetelméleti felvetés helyett teológiai problémává. Az erőteljesnek az alpárival, az elsődlegesnek a másodlagossal, és az objektív keresztény eszmének a morális pszichikussal való helyettesítése.”- írta Borbás kolléga az IGEN hasábjain, és milyen igaza is volt.

Ezt a posztot nem tekintjük lezártnak. A kommentek között tőlünk akár definíciós vita is folyhat. Ha olyan giccs-meghatározással találkozunk, ami midenképp ide fentre kívánkozik, oda fog kerülni.

Nyitható-csukható lágytojástartó, mívesen kanyargó ezüst, színes üvegablakokkal. Ha foszforeszkáló tojást tennénk bele, gyönyörködhetnénk a fény üde játékában is. Hogy mintapéldányunkba miért helyeztek medálra applikált Jézus-ikont, arról lövésünk sincs; az ojjektum tetején díszelgő kereszt viszont lehetne szentkoronásan dőlt.

A közelgő húsvét a csokinyúlgyártók és a tojásforgalmazók mellett a Pápanyalókát sem hagyja hidegen: a természet újjászületése, a húsvéti népi hagyományok, és a Krisztus feltámadása közötti, fizikai valójában megjelenő kulturális ingoványon sétálva olyan giccszuhatagba kerülhetünk, amivel akár locsolni is lehetne.

Tovább a dúsabb giccsburjánzásért >>>

Foszforeszkáló kegytárgy régen volt, jöjjön hát egy klasszikus prototípus a közhelyes fajtából.

Furcsa érzés persze, hogy a közhelyes illetve a prototípus szavakat vagyunk kénytelenek használni, de hát mit tegyünk, ha már a fénnyeltölthetős korpusszal gyártott keresztek se mennek manapság ritkaság-számba. A képen látható példányt még erdélyi utunk során lőttük a csíksomlyói kegytárgykereskedés egyik félreeső pultjáról 2001 táján - úgy, hogy akkor mégcsak zarándok-szezon sem volt. Annak idején különlegesnek hittük, ma már nem tartjuk annak.

Szeráf kollégánkban a következő gondolatfolyamot indította meg a még ma is kifogástalanul működő kereszt:

Csak egy gondolatkísérlet; ágyunk fölött lóg a feszület, mert vallásosak vagyunk, egyszerű, fehér műanyagból készült, kicsit amorf Krisztus. Este mikor hazamegyünk, égve felejtjük a villanyt, amíg a fürdőszobában bíbelődünk. Lefekszünk, leoltjuk a lámpát, és ekkor, mint zöldszín örökmécses, ott világít fölöttünk az Édes Jézus. Lidérces.

Csak egyetérteni tudunk.

Bár továbbra is fenntartjuk, hogy giccses szentképet lőni nem kihívás, mégis büszkék vagyunk az alábbi, finom vonalakkal lekerekített sarkú, mintegy három és fél centi magas igazgyöngyre.

A szentföld azon zöldellve burjánzó ligetében vagyunk, ahol méteres magasságban is mezei virágok nőnek (csoda1). A kép központi helyén két szent asszony (tippünk szerint Szent Anna és az ifjú - ekkor még piros korszakát élő - Szűz Mária), akiknek bár a háta mögött nyugszik le a nap, sugarai mégis oldalról sütik őket, hogy tudjanak olvasni (csoda2). A képet mégsem ezek, hanem az aranyszínű csillámporral kiemelt ruharedők, valamint a fényesnek látszó, ám fényt nem adó glóriák teszik igazi kuriózummá.

Bár giccses szentképet találni nem kihívás (eleve, milyen műfaj már az, hogy szentkép??? - de erről majd máskor), viszont a mellékelt példány megér egy misét.

Erdőben vagyunk, ahol nincsen aljnövényzet, csak egy patak, egy híd, meg két ártatlan-tiszta gyermek (fiú és lány, alighanem testvérek), akik a környezettudatosságnak ellentmondva papírhajókat bocsátanak a csermelybe. Felettük egy felülről lefelé elhalványuló hermafrodita (őr)angyal lebeg lábak nélkül, aki vigyáz, bele ne essenek a gyerekek a hideg vízbe, vagy nehogy megkísértse őket a gondolat, hogy valami még szennyezőbbet dobjanak bele a folyócskába.

Apró kis figura, furcsa testtartással: a jászolban fekvő kisded lábait összkulcsolja; ágyékkötője aranyosan csillog, miközben jobb kezét felemelve a tanítás jelét fedezhetjük fel műanyag ujjain; akárcsak egy középkori ikonon. A hajkoronája hosszabb tincsekben omlik le, két oldalra fésülve, ami elég furcsa egy újszülöttnél. Tarkójából kis csap áll ki: erre van felszerkesztve műanyag, de aranyozott glóriája. A foszforeszkáló test jászol nélkül instabil, hiába van apró, lapított rész a gyermek hátán.

Pió atya minden kétséget kizárólag tiszteletreméltó Szent, de csak azért nem forog a sírjában ennek a szentkép-félének az elkészítése után, mert nemrégiben exhumálták. A szentképek új generációjának e tagja azzal hívja föl magára a figyelmet, hogy „többdimenziós”, vagyis az egyet fizet, kettőt vihet elvet követve egy kép vásárlásával két Pió atya képet kapunk. Ha ügyesen-gyorsan forgatjuk, akkor vagy mosolyog ránk, vagy áldást osztó kesztyűs kezével vidáman integet.

Hatalmas, mintegy négy centis korong pihen meg a vékony fapálcika tetején. Tutti-friuttis ízesítés, szivárványszínű cukor. A nyalóka csomagolása egyszerű: celofánszerű, átlátszó nájlon borítja a tekintélyes cukorkorongot; a celofán és a nyalókatest közé pedig II. János Pál pápa 90-es évek-beli portréja került.

E prototípust még a kilencvenes évek végén vásároltuk Rómában; a nyalóka XVI. Benedek pápával díszített, új változatával még nem volt szerencsénk találkozni.